^Ugrás fel
Néhány évvel ezelőtt a youtube-on egy lejátszási listába összeraktam a Last Christmas dalfeldogozásokat amelyek eddig elkészültek, és azóta minden éven az új feldolgozások is bekerülnek a listába. Persze nincs benne mindegyik, az érdekesebbek közül válogattam. Hihetetlen, hogy milyen sokan feldolgozták ezt a dalt!
A dalfeldolgozás George Michael-nél úgy működött, hogy írásban engedélyt kellett tőle kérni a menedzserén keresztül, ezután George megadta a hozzájárulását a dala feldolgozását, és kért egy demo felvételt róla, mert érdekelte, hogy mi lesz a dalából. Többnyire tetszett neki minden, esetleg adott pár tanácsot a javításra, de szinte mindenkinek megadta az engedélyét, főleg a Last Christmas dalnak a feldolgozására. Így aztán lett a dalból, a reggae-től kezdve, a jazz-en át a metálig mindenféle zenei stílusú feldolgozás. De lett két olyan meghökkentő dal is, amelyekben Alvin és a mókusok, illetve az őrült béka, Crazy Frog adta elő a Last Christmas-t.
Ez a feldogozás amit megosztok a kedvencem, mert Darren Hayes adta elő 1999-ben, és ennek a dalnak Darren elmondta a történetét is. Darren-nek példaképe volt George Michael és a következő éven, 2000-ben találkozhatott is vele a Pavarotti és barátai koncerten. Darren nagyon izgult, és félve merte csak megkérdezni George-tól, hogy mit gondol az ő Last Christmas feldolgozásáról. George mosolyogva azt válaszolta, hogy tetszett neki, ahogy Darren elénekelte a dalát. Darren nagyon boldog volt amiatt, hogy a nagy példaképe, George Michael ilyen elismerően nyilatkozott az ő előadásáról.
Wham! - Last Christmas Covers:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLtJvBaqk-QYUUX8sXOdmPd5XZ0hccngTo
2024. november 25-én hétszeres platinalemez lett az UK-ban!
2024. december 13-án nyolcadszor is is elérte az 1. helyet az UK slágerlistán!
2024. december 20-án elérte az UK hivatalos karácsonyi slágerlista 1. helyét. Ezzel ez lett az első olyan dal, amely két egymást követő évben is az Egyesült Királyság karácsonyi listájának első helyezettje!
Így eddig összesen kilencszer érte már el az 1. helyet az UK hivatalos slágerlistáján!
FRISSÍTÉS:
2024. december 27-én tizedszer is elérte az 1. helyet az UK slágerlistán úgy, hogy három egymást követő héten listavezető volt!
---
A Last Christmas dalnak volt egy másik változata is. Ebben a dalban sokkal kevesebb a csengettyű, valahogy nem olyan energikus a hangzása sem, és a vokál részeket is másképpen énekelte George. Eléggé átalakította George ezt az első verziót arra, ami végül a hivatalos kiadás lett. Érdekes összehasonlítani a két dalt.
Ez a Wham! - Last Christmas dalának a hosszabb, közel 7 perces változata. Ez két perccel hosszabb mint az eredeti változat.
Wham! - Last Christmas (Behind the Scenes)
---
Wham - Last Christmas [Magyar felirattal]
Ma van az AIDS elleni küzdelem világnapja.
1993. december 1-jén, George Michael fellépett a World AIDS Day koncerten, a Wembley stadionban, Diana walesi hercegnő külön kérésére.
A "Concert for Hope" célja az volt, hogy pénzt gyűjtsön a hercegnő Nemzeti AIDS alapítványának.
A konferanszié David Bowie volt, a fellépők között volt K.D. Lang és Mick Hucknall is.