^Ugrás fel

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

George Michael Web

Magyar George Michael rajongói oldal


 

 

"George Michael Freedom című zenés dokumentumfilmjének vágatlan változata a néhai Grammy-díjas művész életének és pályájának arra a meghatározó korszakára összpontosít, amely a Listen Without Prejudice című, nagy sikerű, lemezlistákat vezető album első része megjelenésének és az azt követő, elhíresült Legfelsőbb Bíróságot is megjárt, a lemez kiadója ellen indított pernek, továbbá George Michael első szerelme, Anselmo Feleppa halálának időszakára tehető; így a szakmai vonatkozások mellett érthetően torokszorítóan személyes is.


A George Michael korai halála előtt leforgatott dokumentumfilm narrátora maga az énekes, aki a film elkészültének minden mozzanatából kivette a részét, s így a mozifilm egyben hattyúdalának is tekinthető.  


A dokuban előfordulnak elképesztő, korábban sosem látott archív felvételek és George Michael forgatta filmkockák is, így hitelesítve életének ezen fordulatos szakaszát: első kézből származó információt kapunk arról, hogyan lett minden idők egyik legbefolyásosabb lemezkészítő művésze, aki egymaga – minden művészt képviselve – harcolt azért, hogy a lemezfelvételekre jellemző, korábban megváltoztathatatlannak hitt egyenlőtlenségek megszűnjenek, míg végül sikerült újraírnia a zeneipar írott és íratlan törvényeit. Arról is kifejti a véleményét, miért fordított hátat a rivaldafénynek, a celeb életmódnak.


A regényes dokumentumfilmben feltűnik az az öt, eredeti szupermodell, akikkel az Oscar-díjra is jelölt David Fincher rendező forgatta a Freedom ’90-ben készült videoklipjét: Naomi Campbell, Christy Turlington, Cindy Crawford, Tatjana Patitz, valamint Linda Evangelista. A forgatás óta most először találkoztak újra mind, hogy megosszák velünk az ikonikus videoklip forgatásáról őrzött tapasztalataikat.  


A zenés dokuban George Michael leghíresebb barátaival készült interjúk is elhangzanak: Stevie Wonder, Elton John, Ricky Gervais, Nile Rogers, Mark Ronson, Tracey Emin, Liam Gallagher, Mary J. Blige, Jean Paul Gaultier, James Corden és Tony Bennett zenész legendákkal."
 


 

Forrás:https://www.pannonia-entertainment.hu/dokumentumfilmek/george-michael-freedom-vagatlan-valtozat/?fbclid=IwAR1tg46wxvV5ErjZTGD4wpphXC8GC8z8smDoIahzh1UNAjtvrKeYYOBA6O0