^Ugrás fel

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

George Michael Web

Magyar George Michael rajongói oldal

 


Néhány évvel ezelőtt a youtube-on egy lejátszási listába összeraktam a Last Christmas dalfeldogozásokat amelyek eddig elkészültek, és azóta minden éven az új feldolgozások is bekerülnek a listába. Persze nincs benne mindegyik, az érdekesebbek közül válogattam. Hihetetlen, hogy milyen sokan feldolgozták ezt a dalt!

A dalfeldolgozás George Michael-nél úgy működött, hogy írásban engedélyt kellett tőle kérni a menedzserén keresztül, ezután George megadta a hozzájárulását a dala feldolgozását, és kért egy demo felvételt róla, mert érdekelte, hogy mi lesz a dalából. Többnyire tetszett neki minden, esetleg adott pár tanácsot a javításra, de szinte mindenkinek megadta az engedélyét, főleg a Last Christmas dalnak a feldolgozására. Így aztán lett a dalból, a reggae-től kezdve, a jazz-en át a metálig mindenféle zenei stílusú feldolgozás. De lett két olyan meghökkentő dal is, amelyekben Alvin és a mókusok, illetve az őrült béka, Crazy Frog adta elő a Last Christmas-t.

Ez a feldogozás
amit megosztok a kedvencem, mert Darren Hayes adta elő 1999-ben, és ennek a dalnak Darren elmondta a történetét is. Darren-nek példaképe volt George Michael és a következő éven, 2000-ben találkozhatott is vele a Pavarotti és barátai koncerten. Darren nagyon izgult, és félve merte csak megkérdezni George-tól, hogy mit gondol az ő Last Christmas feldolgozásáról. George mosolyogva azt válaszolta, hogy tetszett neki, ahogy Darren elénekelte a dalát. Darren nagyon boldog volt amiatt, hogy a nagy példaképe, George Michael ilyen elismerően nyilatkozott az ő előadásáról.