^Ugrás fel

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5

George Michael Web

Magyar George Michael rajongói oldal


  

Andrew Ridgeley két évvel a válásuk után, visszatért az exfeleségéhez, Keren Woodward-hoz.
 

A Wham! legenda Andrew Ridgeley állítólag visszatért volt párjához, Keren Woodward-hoz.
A Mail Online szerint, Andrew és a Bananarama sztárja, Keren azt mondják, hogy még egyszer megpróbálják rendezni a kapcsolatukat, miután a hétvégén együtt látták őket Londonban.

George Michael volt zenésztársát társát, Andrew-t kéz a kézben látták a volt feleségével sétálni a városban, két évvel azután, hogy 25 év házasság után elváltak.

A pár 1990-ben kezdett randizni, és az évek során néhányszor szétváltak. Andrew és Keren 2017 novemberében bejelentették, hogy három hónappal korábban, augusztusban már elváltak, de remélték, hogy barátok maradhatnak.

Keren, aki nemrégiben újra összeállt Sara Dallin-nal és Siobhan Fahey-vel, és a Bananarama együttessel turnéra indult, elhagyta otthonát Wadebridge-ben, Cornwall-ban, és visszaköltözött Londonba.

Az akkoriban történt szétválásukról Keren ezt mondta:
"Még mindig beszélünk egymással Andrew-al. Valójában sok turnéra eljön."

Andrew a válásuk után is dicsérte a kapcsolatukat:
"Mint közeli barátok, különböző az életünk, de ahogy a körülmények lehetővé teszik, igyekszünk találkozni és megőrizzük egymás iránti nagy szeretetüket."

A Wham! sztárja Andrew Ridgeley nemrég adta ki emlékiratát George & Me címmel, amelyben részletezi karrierjét és barátságát a néhai George Michael-el. Ugyanakkor egy cameo szerepet is játszik a Last Christmas ünnepi filmben, amelyet a Wham! azonos nevű klasszikus dala ihletett.


 



Andrew Ridgeley is back together with ex Keren Woodward two years after split
https://www.smoothradio.com/news/music/andrew-ridgeley-keren-woodward-girlfriend/?fbclid=IwAR0wezihX9aGQddzGv1Rf_VSyOrS1Dbe-jzOdLHTFo3R7v2gyfbiEt65U3k

 

I'm Your Man... again! Wham!'s Andrew Ridgeley shows he and Bananarama's Keren Woodward are back on as they share public kiss... two years after split
https://www.dailymail.co.uk/tvshowbiz/article-7770031/Wham-s-Andrew-Ridgeley-Bananaramas-Keren-Woodward-share-public-kiss-two-years-split.html?fbclid=IwAR1k00s882FB5JAKmRnFEDUBS43ClOVQTOQ6Gtw1CoYiP6_2Fq-9hLjmo_I