George Michael ismét az élre került a Smooth 2021-es, All Time Top 500-as slágerlistáján!
 

Miután minden eddiginél több szavazatot kapott Nagy-Britannia legnagyobb zenei visszaszámlálásában, így harmadszor is George Michael - 'Careless Whisper' című dala lett az első helyezett. A néhai énekes így már negyedszer került a slágerlista élére.

A második lett a Queen a 'Bohemian Rhapsody'-val, míg a harmadik helyen Michael Jackson - 'Man in the Mirror' dala végzett.
 

A közönség szavazatai alapján, több mint 75 000 szavazat érkezett a Smooth All Time Top 500-as listájára, ez az eddigi legmagasabb szavazat szám a rádióállomás éves szavazásán, amely a nemzet kedvenc dalait vette sorba, és amelyeket az ünnepi hétvégi adásban számoltak vissza.
 

A George Michael és Andrew Ridgeley által írt 'Careless Whisper' 37 évvel ezelőtt jelent meg. A dal 25 országban ért el első helyezést, és immár harmadik éve vezeti a Smooth slágerlistáját.
 

Tartós népszerűsége megerősíti a nemzet szeretetét a nosztalgia, az ismertség és az időtlen dalok iránt, amelyek az elmúlt évben is vigaszt nyújtottak.

A TikTok révén egy teljesen új közönség ismerkedett meg a 'Careless Whisper'-rel. A dalt több mint 210 000 klipben remixelték és szerepeltették, és az elmúlt hat hónap során több mint egymillió emberrel lépett interakcióba.
 

Yioda Panayiotou és Chris Organ, a George Michael csapat nevében elmondták:
"Ismét ámulunk a csodálatos hír hallatán, hogy a Careless Whisper 2021-ben, immár harmadik éve a Smooth All Time Top 500-as listájának első helyezettje lett. Számunkra is sokat jelent az, hogy George zenéjét továbbra is szeretik a rajongói szerte a világon, és ez George-nak is sokat jelentett volna."
 

George Michael-nek összesen 17 dala szerepel a Smooth All Time Top 500-as listáján, ezzel megerősítve a helyét minden idők legnépszerűbb előadójaként.

 

 


A teljes Smooth All Time Top 500-as slágerlista itt nézhető meg:
https://top500.smoothradio.com/2021/
 

 

 


 



 

George Michael's 'Careless Whisper' tops Smooth's All Time Top 500 for a fourth time
https://www.smoothradio.com/news/music/smooths-all-time-top-500-2021-results/?fbclid=IwAR1R_XN9fqJcHIcI-TL88zwVIV0wG0HsNoydZ85qdPd1dME4ab0xoJs3WdM
 

 

 

Congratulations, George! And thanks to everyone who listened and voted in this year's countdown. See you next year... ?

Közzétette: Smooth Radio – 2021. május 3., hétfő