Ez a videó elég hátborzongató, először úgy gondoltam, hogy ez tiszteletlenség George-al szemben, de aztán végig néztem, és most már úgy érzem, hogy ez nem tiszteletlenség.
Bár azért vannak benne olyan dolgok ami nem tetszett, például, ahogy a számítógépes animációval úgy alakították a fotóit, hogy pislogjon, mozgassa a száját, és nyújtsa ki a nyelvét. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a videó készítői elképzelték, hogy mi lett volna, ha nem hal meg, és mik történtek volna vele 2050-ig, tehát 87 éves koráig. Közben az idő múlásával együtt öregítették a képeit is. Furán nézett ki egy pár évszámnál, de azt hiszem, hogy 87 évesen talán tényleg hasonlóan nézett volna ki, mint ahogy a videóban látható. A jövőjét is egészen jól eltervezték, azt hiszem, hogy ezt mi is hasonlóan gondoltuk volna.
 

A videó készítője szerint így folytatódott volna George élete 2016 után:

"2016 - George Michael a karácsonyi szívinfarktusa túlélése után, bejelenti ideiglenes visszavonulását a nyilvánosságtól.

2018 - George sikeresen lefogy, szakít Fadi Fawaz-al, és újra kezdi kapcsolatát az exével, Kenny Goss-al.

2020 - Nem ad koncerteket, csak néhány jótékonysági eseményen vesz részt.

2022 - GM csillagot kap a Hollywood Walk of Fame-en. Ez arra ösztönzi őt, hogy visszatérjen a zenéhez egy új albummal.

2024 - A rajongói nagy szomorúságára GM bejelenti, hogy nem megy többet turnéra, és nem ad több koncertet.

2026 - Megjelenik az önéletrajzi könyve, amely tele van eddig még nyilvánosságra nem hozott történetekkel, és a kiadvány      az év bestseller könyve lesz.

2028 - Következésképpen GM hírneve ismét a csúcson van.

2030 - Kenny Goss, mint GM menedzsere, Adam Lambert-el tárgyal egy közös világkörüli turnéról.

2032 - "Ez GM utolsó turnéja énekesként, búcsúzik a rajongóktól." - TIME újság
            A 'Two Soul World Tour'-on a rajongók generációit egyesítette GM és Adam Lambert.

2036 - George bejelenti, hogy mostmár tényleg nyugdíjba vonul a zenei üzletből.

2038 - George a családjával, vagyis Kenny-vel és az örökbefogadott lányukkal, Chloe-val tölti az idejét. Csak néhány      jótékonysági ügyben vesz részt.

2040 - "Csendes életet akartam élni a 80-as évek után. Valami olyasmivel akarok foglalkozni, ami boldoggá tesz."

2050 - George Michael még mindig a kedvenc házában él, Goring-ben."


A videó készítője, Angelo di Carpio a végén bocsánatot kér, amiért elképzelte George további életét. De az hiszem, hogy mi rajongók ezzel az elképzelt jövővel nagyon is elégedettek lettünk volna, és ez a jövő talán még George -nak is tetszett volna.
Bárcsak ez az elképzelt jövő valóra válhatott volna...
 

 

Angelo di Carpio más sztárokról is készített ilyen videót, többek között Freddie Mercury, Michael Jackson, David Bowie, Elvis Presley életét is elképzelte. A további videói itt nézhetőek meg:
https://www.youtube.com/channel/UCec52znsl8Wvk4czfKG9DaQ?fbclid=IwAR2Uas028w9u7htmEgAZ5Ag97nsr1Ii3yf2aTk8_nOdytEnqnlzeOzz77jo