Andrew Ridgeley bevallotta, hogy azt hitte, George Michael AIDS-ben fog meghalni, miután megtudta róla, hogy jóbarátja meleg. Az, hogy George meleg, egy titok volt, amellyel azt kockáztatták, hogy véget vet Nagy-Britannia egyik legsikeresebb popcsapatának. De a Wham! sztár, Andrew Ridgeley nem aggódott a zenekar jövője miatt, amikor George Michael 1983-ban elmondta neki, hogy meleg. Az egyetlen félelme az volt, hogy a szeretett jóbarátja a korszak új veszélyének, az AIDS-nek az áldozatává válik. Az új könyvében Andrew elmondta, hogy George attól tartott, hogy a szexualitásának felfedése véget vet a reményeiknek, miközben versenyben álltak olyan szupersztárokkal, mint Michael Jackson és Madonna.
 
De Andrew emlékeztetve a saját aggályaira, azt mondta: "Szörnyű további aggodalom volt az AIDS megjelenése."
"Tudom, hogy nem én voltam George egyetlen barátja, aki azokban a bizonytalan, és ijesztő időszakban aggódott érte."
A betegségtől való félelem és a széles körben elterjedt homofóbia elérte a csúcspontját, amikor a néhai pop bálvány végül kinyilvánította titkát.
Az együttes éppen befejezte a híres Club Tropicana videó forgatását az Ibiza-i Pike Hotelben, amikor Andrew-t felébresztette a zenésztársa, és áthívta a szobájába egy beszélgetésre Shirlie Holliman-el együtt, aki a vokál énekesnőjük volt.
A Wham! George & Me könyvben Andrew így írta le a történetet:
"Amikor átmentem a folyosón George szobájához, Shirlie már ott volt, ült a lakosztályban lévő nagy kanapén. George még mindig ágyban volt. Elmosolyodott, amikor beléptem. A szoba hangulata annyira nyugodt és meghitt volt, ám George számára nyilvánvalóan nagy ügy volt, ez az egész dolog.
"Nem tudtam, hogy mondjam el neked "- mondta George, Shirlie-re nézve. "De elmondom. Meleg vagyok". "
 
Andrew később megtudta, hogy George először Shirlie-re bízta a titkát, aki most a Spandau Ballet basszusgitárosának, Martin Kemp-nek a felesége.
George nagyon aggódott, hogy elmondja-e a titkát Andrew-nak, de Shirlie megnyugtatta őt, hogy Andrew-t ez nem fogja érdekelni. Annak ellenére, hogy emlékezett a meglepetésére George vallomásánál, Andrew világossá tette, hogy őt nem zavarta gyermekkori jóbarátja szexualitása, és csak azt akarta, hogy George boldog legyen. Ekkor értette meg végül, hogy George-nak miért nem volt soha komoly barátnője. Mindig úgy vélte, hogy egy Barnsley-i férfi csoport, akikkel George találkozott Ibizán és gyakran beszélt velük, melegek voltak.
 
A zenésztársak soha nem beszélgettek a kapcsolataikról George szexualitásának kiderülése előtt, se utána. Andrew, aki feleségül vette a Bananarama együttesből Keren Woodward-ot, azt mondta, hogy ez nem volt jellemző rájuk. De ez nem azt jelenti, hogy ők ketten soha nem beszéltek a szexről.
Andrew elmondta, hogy tizenéves korukban együtt fedezték fel a pornográfiát - kezdve azzal, hogy George X-besorolású folyóiratokat gyűjtött a házuk mögötti táborukban. Egyre növekedett az érdeklődésük a téma iránt, és Andrew kifejezettebb anyagot akart látni, így igyekezett rávenni George-ot, akinek a beceneve Yog volt, hogy kísérje el őt a felnőttfilmes moziba. Látogatásuk a felnőttfilmes moziban azonban nem tartott sokáig, mert a közönségben lévő férfiak elhajtották őket, ugyanis ezek a férfiak, akik a film megnézését "interaktív élménynek" tekintették, megpróbálták magukon szexuális cselekedeteket végrehajtani. Andrew azt is elmondta, hogy ezután megpróbálták George-al együtt megnézni egy élő szex show-t, ám meggondolták magukat, miután rájöttek, hogy 20 fontot kell fizetniük az italokért. Amikor megpróbáltak távozni, egy biztonsági őr azt mondta nekik, hogy ki kell fizetniük a készpénzt mielőtt elhagynák a helyet.
 
Amikor a Wham! 1986 júniusában feloszlott, Andrew kilépett a közéletből, miközben George hírneve tovább nőtt. Andrew AIDS-től való félelme soha nem vált valóra, de George szoros kapcsolatban állt a betegséggel.1993-ban George élettársa, Anselmo Feleppa meghalt AIDS-ben, emiatt a Careless Whisper énekese visszavonult és egy lefelé mutató spirálban maradt. Andrew a könyvében emlékezett arra, hogy George miként küzdött meg a bántó fájdalommal, mivel nem tudott róla nyilvánosan beszélni.
"Ez elpusztította őt, de képtelen volt erről nyilvánosan beszélni. Ha korábban beszélt volna, akkor ki tudja, mennyire másképp játszódhattak volna le a dolgok."
 
Aztán 1998 áprilisában George-ot arra kényszerítették, hogy nyilvánosságra hozza szexualitását az egész világ számára, miután Beverly Hillsben letartóztattak egy nyilvános WC-ben közszeméremsértésért.
 
George élete azonban rövidebb lett, és meghalt 53 éves korában szív- és májbetegségben. Közel 3 évvel ezelőtt, karácsony napján élettársa, Fadi Fawaz talált rá az otthonában. Andrew a könyvében emlékezett arra, hogy jóbarátja halárhíre olyan volt számára, mint ha gyomron vágták volna, figyelmeztetés nélkül, hirtelen jött - és ráadásul George kedvenc évszakában.
Aznap Andrew küldött egy üzenetet George-nak, amelyben megköszönte régi barátjának az édességekkel teli éves karácsonyi ajándékát, és reményét fejezte ki, hogy az új évben hamarosan újra találkozhatnak. Aztán öt perc múlva csengett a telefonja, George nővére, Melanie hívta, és Andrew azt hitte, hogy ez további ünnepi beszélgetés lesz. De tragikus módon nem erről volt szó. A könyvében így írt erről:
"Semmi nem utalt erre a következő szörnyű hírre. "Andrew, utálom ezt elmondani neked, de George meghalt". - mondta Melanie. A hír olyan hatással volt rám, mintha gyomron ütöttek volna. Olyan volt, mintha az egész világomat kihúzták volna alólam. Fáradtnak éreztem magam, és nem tudtam teljesen megérteni, amit mondanak. A részletek, az útmutatók és az ügyek rohantak. A legjobb barátom karácsonykor meghalt, és a húgának telefonon kellett ezt elmondania. Nem tudom elképzelni, milyen nehéz lehetett neki, hogy felhívjon olyan sok embert, és újra és újra elmondja nekik a rettenetes híreket. De Melanie-nak sikerült összeszednie magát, és nagyszerűen kezelte a helyzetet. Letettem a telefont, és a bánat megduplázódásával elkezdtem zokogni."
 
Andrew kijelentette, hogy küzd azért, hogy megbirkózzon George halálával, és még mindig azt kérdezi, hogy mi történt valójában. A hivatalos halál oka ellenére, Andrew szerint George egészségesnek tűnt. A könyvben ezt írta:
"Úgy tűnt, hogy az egészsége jó volt, és ellentmondó jelentések vannak a halálának éjszakája körül. Most úgy tűnik, hogy soha nem tudhatjuk meg, mi történt valójában."
"Nem szeretjük, hogy ha az életünket megfigyelik, tehát amikor valaki egyedül hal meg, talán mindig vannak olyan kérdések, amelyekre nem kapunk választ. Ennek ellenére még mindig kényelmetlenül érzem magam emiatt. Isten tudja, milyen lehet ez George családjának."
 
A zeneszámuk, a Last Christmas, állandó emlékeztető George halálára. Andrew pedig ahelyett, hogy ideges lenne, amikor meghallja a dalt, elmosolyodik mert tudja, hogy barátja álmai megvalósultak, egy időtlen klasszikus írásával.
 
------------------------------------------
Lázadó voltam ... ő nem
 
Andrew elmondta, hogy George szülei kitiltották őt az otthonukból, mondván, hogy rossz befolyást gyakorolt a fiúkra.
A könyvben azt is elmondta, hogy miként szegték meg a házirendet, mielőtt létrehozták volna a Wham!-et.
A tizenéves Andrew előadta a bánatát, amikor kilátásba lett helyezve, hogy elválaszthatják őt a legjobb barátjától.
Andrew és George a tanév első napján találkoztak a Bushey Meads School-ban, amikor George mellé ült az osztályban.
A tanár azt mondta: "Van egy új fiúnk, ki fog rá vigyázni?" Andrew azonnal jelentkezett.
Mivel mindketten bevándorlók gyermekei - Andrew apja egyiptomi, George apja görög - ők azonnal közvetlen kapcsolatba kerültek.
Akkoriban Andrew volt a legmenőbb, különösen a lányoknál.
De a barátok nem versenyeztek és Andrew segített George-nak az  önbizalom és a karizma kialakításában, hogy megfeleljen a tehetségének.
Andrew elvesztette érdeklődését az iskola iránt, miután megtanult írni és olvasni. George azonban szorgalmas volt, és szülei reménykedtek abban, hogy tisztességesen egyetemre jár majd.
Annak ellenére, hogy elhúzta George-t az egyetemi útról, amelyet a néhai énekes szülei terveztek neki, Andrew végül elnyerte társa anyjának, Lesley-nek a bizalmát.
A könyvében ezt írja: "Nem kellett hozzá egy zseninek lenni, hogy felismerjem azt, hogy kezdetben nem voltam jó Lesley-nél még egy csésze teára sem, de miközben én felnőttem, megkedveltem Yog anyukáját, és ő tetszett nekem."
George szigorú apja, Jack azonban soha nem barátkozott össze a lázadó Andrew-val.
 
 
I was terrified that my beloved George Michael would die from Aids after he came out, admits Wham! star Andrew Ridgeley
https://www.thesun.co.uk/tvandshowbiz/10063082/george-michael-andrew-ridgeley-wham-aids/

 
 
 
 
 
 

Andrew Ridgeley: Wham! George & Me

"Ezt az emlékiratot a legkedvesebb barátom emlékének szenteltem, akivel azt az egyetlen dolgot tettem, amit valaha is szerettem volna, és ezt azzal az egyetlen emberrel tettem meg, akivel valaha is elképzeltem."